PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2015. április 18., szombat

Közalkalmazottak ezreinek nő a bére az idén július elsejétől

Közalkalmazottak ezreinek nő a bére az idén július elsejétől

Öt év, ötvenszázalékos emelés a rendvédelemnél.

Magyarország erősödik, így egyre több közszolgálati dolgozó számára tudja biztosítani a kormány az anyagi megbecsülést és a könnyebb megélhetést – írta közleményében a Fidesz-frakció, miután tegnap az Országgyűlés megszavazta a rendvédelmi dolgozók és a katonák életpályamodelljét.
 Jelezték, hogy tizenhárom év után júliustól az érintettek jelentős béremelést kapnak, vagyis a fizetésük átlagosan harminc, majd 2019-ig évente öt-öt százalékkal nő. A közlemény szerint az egészségügyben is folytatódik a béremelés, emellett az idén nőtt a háziorvosok támogatása is. Ez a harmadik év – folytatták –, hogy nő a pedagógusok fizetése, s hamarosan elindul a nekik szóló szakképzési életpályamodell is.

A tegnap elfogadott, rendőri előmenetelről szóló törvény értelmében – amelyre mások mellett Kész Zoltán és Fodor Gábor független képviselők is nemmel szavaztak – a vezetői beosztások meghatározott időre szólnak majd, a hivatalos állomány volt tagjai-ból pedig megalakul a tartalékos állomány. Változik az illetményrendszer is: 2019-ig teljesül az átlagosan ötvenszázalékos béremelés, az eddigi harmincféle pótlékból ötöt tartanak meg, a korábbiak jelentős része beépül az alapilletményekbe.
A továbbiakban valamennyi előmenetel feltételhez, vizsgához, képzettséghez és teljesítményértékeléshez kötött lesz. A helyi és területi vezetőket a jövőben öt évre nevezik ki, amelyet ugyanazon szolgálati helyen egyszer, ugyanennyi időre lehet meghosszabbítani. A Ház tegnap megszavazta a katonai életpályamodell bevezetéséhez szükséges javaslatot is, amelynek egyik hangsúlyos eleme az „oldalirányú” karrierút megteremtése. A jogszabály minősített többséget igénylő részeit a képviselők 162 igen, két nem szavazattal, harminc – jobbikos és független – tartózkodás mellett fogadták el.

A szocialista frakció tegnap mindkét törvényt megszavazta, ám közlésük szerint voksaik „kizárólag a rendvédelmi dolgozók és a katonák fizetésemelésének szóltak”.Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője fontos mérföldkőnek nevezte a katonák és rendőrök béremelését.

A cikk szerzője : Jobbágyi Zsófia

Forrás : http://magyarhirlap.hu/

A cikk forrása: http://palyazatfigyelo.info/2015/04/17/kozalkalmazottak-ezreinek-no-a-bere-az-iden-julius-elsejetol.php