PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2015. április 19., vasárnap

Segítség, ha eladósodtál – Hitel-S Program

Segítség, ha eladósodtál – Hitel-S Program


Gondolkodjunk együtt!
Az elhúzodó válság a hazai családok százezreinek okoz mindennapi nehézséget. Százezrek kelnek fel reggelente úgy, hogy kilátástalanul görgetik maguk előtt a fogyni nem akaró adósságaikat.
Erre a pontra – még ha az csak egy virtuális pont is – hívjuk egyrészt azokat, akik még csak most állnak hitelfelvétel előtt, másrészt azokat, akik már veszélybe kerültek fizetési kötelezettségeik miatt,harmadrészt azokat, akik segíteni akarnak és végül, de nem utolsó sorban magukat a hitelezőket is, hogy a kialakuló párbeszéddel hozzájáruljunk ahhoz, hogy mind az egyes ügyekre, a családok problémára, mind az eladósodottságra általában találjunk megoldást.
Nyitottak vagyunk – sőt megköszönjük – a hozzászólások, vélemények fogadására, és nyitottak vagyunk a konkrét problémákra vonatkozó segítségkérésekre is, melyeket egy egyszerű regisztrációt követően közvetlenül segítőinkhez lehet intézni.
Nem vagy egyedül!!! Magyarországon sem és nem vagy egyedül a világon sem. A Központi Hitelinformációs Rendszer adatai alapján közel egymillió ember csúszott legalább kilencven nappal a kötelezettségei megfizetését. És bármerre nézünk a Európában vagy a nagyvilágban, a statisztikák számos magáncsődbe, vagy csődközeli helyzetbe jutott családról tanuskodnak.
Másrészt nem vagy egyedül, mert a megoldásban számtalan segítségre is számíthatsz!!! Itt érdemes megállni egy pillanatra, mert értelmeznünk kell az előző mondat szavait: megoldás, segítség és temagad.
Nézz szembe az oroszlánnal!
Ahhoz, hogy megfelelően tud elkezdeni a probléma megoldását, hogy a megfelelő kéréssel/kérdéssel a jó segítőhöz tudj fordulni, fontos, hogy pontos helyzetértékelésből indulj ki.
És nézz szembe magaddal is!
Mielőtt tovább mennél magaddal is ki kell egyezzél. Ne a kudarc-, a szégyenérzet, a harag, düh legyen a gondolkodásod alapja! És ne is a letargia, a lemondás mindenről. Bízz a megoldás megtalálásában, és kerersd az ebben tovább segítő információt! Már mondtuk: nem vagy egyedül.
Gondold át mire vagy képes és mire lennél képes, ha segítséget kapnál.
Készíts tervet!
A kezelhetetlen adósság tömeg egy mozdulattal nem tüntethető el. Valószínűen egy többlépcsős, sokszereplős terv kell a megoldáshoz. ebben a tervben mini célokat kell megfogalmazni, kitűzni és elérni – pl. tartozás átütemezése, védendő fogyasztói státusz elérése, adósságrendező szolgáltatás igénybevétele, munkahely keresés, megegyezés a családdal, költések áttervezése….
Kikre számíthatsz?
A terved megvalósításában számíthatsz segítségre, elsősorban a családodra, akik eddig is szerettek és elfogadtak – a bajban is megértőek lesznek. További lehetséges segítők: a szociális ellátó rendszer, az önkormányzati, állami támogatások, civil szervezetek, ügyvédek, barátok….

Bátran kérj segítséget, de ne sértődj meg, ha nem abban, vagy nem úgy tudnak segíteni, ahogy te gondoltad! Próbálj előre tájékozódni, hogy melyik szervezetnek mi a feladata, és miben tud segíteni.

Megoldás – alatt biztos nem arra gondolunk, hogy az adósság problémáidból úgy fogsz kikeveredni, hogy minden változatlan marad körülötted. Ezen belül az egyik legfontosabb, hogy mit tanulsz ebből a helyzetből, fel tudod-e tárni a problémák kialakulásának okait – miben voltál túl bátor, hogyan kellett volna a kockázatokra gondolni, hogyan hoztad meg döntéseidet, hogyan gazdálkodtál, stb – , tudsz-e tervszerűbb, tudatosabb életvezetés felé elmozdulni.
És bizony számolni kell azzal, hogy a “megoldás” nem hoz gyors javulást. Hónapok telhetnek el amig egy új egyensúly kialakul a háztartásod bevételei és kiadásai között, és ez az egyensúly is lemondásokkal teli lesz.
És végül a megoldás nem a holnap túlélése. Olyan megoldásra kell törekedni, amely a hosszú távú célokat tud megfogalmazni és eszközöket, lépéseket is ad ezek eléréséhez.
Segítség – a segítség is sokféle lehet, és gyakran a pénz segít neked legkevésbé. Segíthet a családod, segíthet a szomszéd, a papod, a munkahelyi közösséged, a családsegítő, az önkormányzat és még sorolhatnánk. És ne hagyjunk ki egy nagyon fontos segítőcsoportot a hitelezőidet. Itt most persze az intézményekre gondolunk és nem azokra a “barátokra” és “jó ismerősökre”, akik ugyan könnyen adnak pénzt, de könnyen emelgetik a kamatokat is. Fontos, hogy rákérdezz, vagy meghallgasd a bankok, közüzemi cégek tartozásrendező ajánlatait (persze nem várhatod, hogy mindig olyat mondjanak, amit te szeretnél hallani).
Te – kellesz a megoldáshoz, te kellesz ahhoz, hogy a segítők tudjanak neked segíteni. Neked kell segítséget kérned, neked kell az információkat elfogadnod, neked kell a tervedet megfogalmaznod, és főként neked kell azt megvalósítanod. Ezekben természetesen kérhetsz és kaphatsz is segítséget, de nélküled a segítők nem tudják a számodra megfelelő és fenntartható megoldást létrehozni.
Helyzetértékelés
Segíteni tudok magamon
Tervezés lépésről-lépésre
Segítők
További információk: hiteles (kukac) maltai.hu
Forrás : http://hitels.maltai.hu