PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2015. augusztus 12., szerda

Anyasági támogatás – szinte minden édesanyának jár

Anyasági támogatás – szinte minden édesanyának jár

Ki jogosult anyasági támogatásra?

Az a nő, aki terhessége alatt legalább négy alkalommal – koraszülés esetén legalább egyszer – várandósgondozáson vett részt. Az anyasági támogatás az anyát akkor is megilleti, ha a gyermek halva született.
Az anyán kívül ki jogosult még anyasági támogatásra?


– az örökbefogadó szülő, ha a szülést követő 6 hónapon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezték,
– a gyám, ha a gyermek a születését követően 6 hónapon belül – jogerős határozat alapján – a gondozásába kerül.
Kinek folyósítják az anyasági támogatást, ha az anya a támogatás felvétele előtt meghal?

Amennyiben az anyasági támogatásra jogosult nő a támogatás felvételét megelőzően meghal, úgy az anyasági támogatást az anyával egy háztartásban élt apának kell kifizetni, ezen személy hiányában annak a személynek, aki a gyermek gondozását ellátja.
Milyen összegű az anyasági támogatás?
2015-ben az anyasági támogatás – gyermekenkénti – összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225 százalékával (64.125,- Ft), ikergyermekek esetén 300 százalékával (85.550,- Ft).
Meddig lehet az anyasági támogatást kérelmezni?

A kérelmet a szülést követő 6 hónapon belül kell benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő.
Mikor nem jár a támogatás?

Nem jár anyasági támogatás, ha
– a szülők a gyermek születését megelőzően nyilatkozatban hozzájárultak a gyermek örökbefogadásához;
– a megszületett gyermek a gyámhatóság jogerős határozata alapján családból kikerülést eredményező gyermekvédelmi gondoskodásban részesül.
Az anyasági támogatás – a szülést követő hat hónapon belül benyújtott igény esetén – megilleti a jogosultat, ha
– a gyermek örökbefogadásához való hozzájárulásról szóló nyilatkozatot visszavonták;
– a családból kikerülést eredményező gyermekvédelmi gondoskodást megszüntetik, és a továbbiakban az anya gondoskodik a gyermek neveléséről.
Milyen igazolásokat kell bemutatni az anyasági támogatás igényléséhez?

A kérelemhez csatolni kell
– a várandósgondozást végző védőnő igazolásának másolatát arról, hogy a szülő nő – a várandósgondozási könyvben rögzítettek tanúsága szerint – a szükséges alkalommal részt vett a várandósgondozáson;
– a gyermek örökbefogadását engedélyező jogerős határozat másolatát;
– a jogerős gyámrendelő határozat másolatát.

Amennyiben a szülő nő
hitelt érdemlően igazolja, hogy a várandóság időtartama alatt legalább 5 hónap időtartamig egybefüggően külföldön tartózkodott, várandósgondozást végző védőnő igazolását nem kell csatolnia.
A kérelem benyújtásával egyidejűleg be kell mutatni, vagy csatolni kell
– halva született gyermek esetén a halvaszületés tényét bizonyító okirat másolatát,
– az anya halotti anyakönyvi kivonatának másolatát, ha az anya a támogatás felvételét megelőzően meghalt,
– a gyermek örökbefogadásához való hozzájárulás visszavonásáról szóló nyilatkozat másolatát,
– a családból kikerülést eredményező gyermekvédelmi gondoskodás megszüntetéséről szóló gyámhatósági határozat másolatát.
Hogyan történik az anyasági támogatás folyósítása?

Az anyasági támogatás iránti kérelmet az igényelbíráló szerv a kérelem megérkezését követő naptól számított nyolc napon belül elbírálja, a jogosultság megállapítása esetén a támogatást fizetési számlára vagy kifizetési utalványon kiutalja.