Most szombaton munkanap van – ne feledjétek, szombaton dolgoznunk kell
Augusztus 8-a munkanap vagyis a mostani szombat munkanap, az augusztus 20-val kezdődő 4 napos hosszú hétvégét kell ledolgoznunk, vagyis amiatt kell dolgoznunk.
2015-ben három munkanap-áthelyezést illetve módosítást rendeltek el miniszteri rendeletben, itt vannak a módosítások amelyeket a nemzetgazdasági miniszter rendelt el a 2015-ös évre:
- január 10.,
- augusztus 8.
- december 12.
szombati munkanap, míg január 2. péntek, augusztus 21. péntek és december 24. csütörtök pihenőnap.
Ezen kívül négy alkalommal háromnapos a hétvége: húsvéthétfő és pünkösdhétfő miatt, valamint május elseje és október 23. is péntekre esik.
Az általánostól eltérő munkaidő-beosztásban foglalkoztatottak munkarendje az NGM-rendelettől eltérően is meghatározható.
A Munka törvénykönyve (Mt.) szerint egy munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek, ha helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény van a tevékenységre (például az állami múzeumokban dolgozni kell munkaszüneti napokon is, ugyanis a legtöbb ilyen kiállítóhelyen március 15-én, augusztus 20-án vagy október 23-án ingyenes belépést biztosítanak).
Forrás : www.profession.hu