Mától változik a Btk. – ezek a változások léptek életbe éjféltől
Gyakorlatilag hozzá sem lehet érni keddtől a gyodához, mert az bűncselekmény, az embercsempészek pedig akár 20 év börtönt is kaphatnak.
Kedd 0 órától önálló büntetőjogi tényállás lesz a Btk.-ban a határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása.
Ezek elkövetése esetén a szabadságvesztés mellett – bizonyos esetekben halasztó hatállyal – a kiutasítás büntetését is mindenképpen ki kell szabni. Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben ezekben az ügyekben minden mást megelőzően kell majd a büntetőeljárást lefolytatni.
Szigorodik az embercsempészet büntetése is, amiért akár húsz év is kiszabható lesz. Tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel az embercsempészés szervezőit, irányítóit lehet majd büntetni. Az embercsempésztől a bűncselekmény elkövetésének ideje alatt szerzett vagyont el kell kobozni.
Forrás : mno.hu
Rendkívüli migrációs veszélyhelyzet van Magyarországon, ezért a lehető leggyorsabban ki kell hirdetni a válsághelyzetet – mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.
A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal szerint a lehető leggyorsabban ki kell hirdetni a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A politikus erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt kedden reggel, órákkal azt követően, hogy hatályba lépett az e kategóriát bevezető jogszabály-módosítás.
Az elmúlt hetek egyértelműen rámutattak arra, hogy rendkívüli migrációs veszélyhelyzet van Magyarországon és értelemszerűen az Európai Unió többi országában is” – fogalmazott. A kormánypárti képviselőcsoport vezetője hozzátette, “meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyek segítik megvédeni az országhatárt”.
Rogán Antal a válsághelyzet kihirdetéséről – 180 perc
A politikus megjegyezte: sokat kell még várni, mire kiderül, hogyan működik a határzár, és az érintettek mennyire fogadják el ezeket az intézkedéseket. Rogán Antal ugyanakkor azt hangsúlyozta, a kormány több mint egy hete folyamatosan tájékoztatja az új szabályokról a Magyarország felé tartó migránsokat.
“Bebizonyosodott az elmúlt hetekben, hogy Orbán Viktornak igaza van, hiszen ő hónapok óta hangoztatja, hogy ha nem tudjuk megvédeni a schengeni határokat, akkor Európában belül fognak felemelkedni a határok” – jegyezte meg Rogán Antal, aki ezért a legfőbb feladatnak a külső határok védelmét említette.
Forrás : hirado.hu