Nagyon nem mindegy, hol igényeled a SZOCPOL-t – óriási eltérések lehetnek a bankoknál
A CSOK használtlakás-vásárlás és -építés mellett bővítésre is igényelhető. Összege használt lakás esetében gyerekszámtól és lakásmérettől függően 0,5–2,5 millió forint közötti összeget jelent.
A korábbi rendszerhez képest újdonság, hogy a 24 hetes magzat már meglévő gyereknek számít. Meglévő gyermekek esetében a szülőknél nincs korhatármegkötés, a gyermekeknek kell 25 évnél fiatalabbnak lenniük, a 16–25 év közötti gyerekeknek pedig nappali tagozatos hallgatói jogviszonyt kell igazolniuk. Két gyermek esetén a méltányolható lakásigény legalább 50 négyzetméter.
Ha az eladó közeli hozzátartozó, sem rész-, sem teljes tulajdon vásárlásához nem igényelhető a CSOK.
A fő szabályok egységesek, de a gyakorlatban lehetnek eltérések a pénzintézetek ajánlatai között: van, ahol már igényelhető a CSOK, máshol csak augusztus végétől érhető el, és vannak bankok, amelyek a teljes összeget beszámítják önerőnek, mások csak a meglévő gyerekek után igényelt támogatási formát fogadják el.
A házépítés esetén szakaszos, használtlakás-vásárlásnál pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet. Az építés és bővítés is támogatható, feltéve, ha az ingatlan legalább B energetikai besorolású.
Az energetikai felmérés azonban csak az ingatlan átadása után készül el, így ha az épület nem teljesíti az előírt energetikai jellemzőket, a támogatást vissza kell fizetni.
Szintén építkezés és bővítés esetén a bankok tételesen ellenőrzik a beruházáshoz kapcsolódó számlákat.
Azt vizsgálják, hogy a vállalkozó, aki az építést végzi, szerepel-e a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) listáján. Az ügyfélnek oda kell figyelnie arra, hogy a munkát végző vállalkozó is megfeleljen az előírásoknak, mert ha a bank a vizsgálat során talál olyan számlát, amelyet nem lehetett volna kiadni vagy elfogadni, akkor az építési költségek között azt a tételt nem lehet érvényesíteni. A CSOK-ot a használatbavételi engedély kiadásának napja előtt kell igényelni, utólag nem lehetséges.
Forrás : vg.hu