3 nőket érintő kedvezmény, amit Önnek is érdemes megismerni!
Gyermeket vársz, családban élsz? Három nőket érintő kedvezmény, amiről neked is tudnod kell!
Sok szülőket, családokat érintő családbarát változás nem ismert eléggé az érintettek körében. Ezen próbálunk most segíteni.
Novák Katalin államtitkár most a kisgyerekek napközbeni elhelyezésével kapcsolatban nyújt be törvénytervezetet a kormány elé. Szeretné, ha a bölcsődék mellett a magánellátás, sőt, a munkahelyi gyermekmegőrzés is szerepet kapna, és a kormány ezek létrejöttét is ösztönözné. Ez abból a szempontból lenne fontos, hogy a szülők minél előbb visszatérhessenek munkahelyükre.
Az elmúlt években egyébként az államtitkár számításai szerint másfélszeresére nőttek a bölcsődei és családinapközi-férőhelyek.
Nemrég kibővítették a gyed extra jogosultsági idejét, így a szülő akár már a gyerek féléves korától igényelheti a támogatást, ami mellett már dolgozni is lehet. A gyed jelenlegi maximális összege egyébként a minimálbér kétszeresének 70%-a, ami havi 142 100 forint. Ezt kaphatják az anyák jövőre fél évvel korábban.
Az anya korábbi nettó fizetésének 90%-át lehet a szülés előtti hónaptól kezdve fél éven át igénybe venni. Ez az úgynevezett csed, azaz csecsemőgondozási díj. Ezt váltja az idő múlásával a gyed, ami mellett még nem lehet dolgozni, de a fent említett gyed extra már ezt váltja ki, így az anya nincs otthon maradásra kényszerítve, ha a családnak szüksége van a keresetre.
Keveset lehetett hallani róla, de már működik a Nők 40 elnevezésű program. Ez abban hivatott segíteni, hogy a nagymamák segíthessenek gyereküknek azzal, hogy vigyáznak napközben az unokára. 40 ledolgozott év után kedvezménnyel mehetnek nyugdíjba azok, akik ezután nem vállalnak semmilyen munkát, így pedig a teljes öregségi nyugdíjukat megkapják, és rendelkezésre állnak, ha az unokára kell felügyelni. Novák szerint eddig csaknem 140 ezren vettek részt a programban.
Forrás : kiskegyed.hu
A cikk forrása: http://palyazatfigyelo.info/2015/09/16/3-noket-erinto-kedvezmeny-amit-onnek-is-erdemes-megismerni.php